Mindenkinek van egy kezdet.

Persze, ha van reinkarnáció (miért is ne lenne, de miért is lenne?), akkor több kezdet is van.

Csak az a baj, hogy nem emlékszünk a kezdetekre. Mindig csak az utolsóra, amelyben éppen benne vagyunk. Vagy arra sem.

Mindenki szeretné tudni, hogyan kezdődött, miért éppen így alakult és hogyan tud – ha akar – ezen változtatni?

Találkoztam olyannal, aki Édesapja korai halálát, vagy aki Édesanyja késői halálát, vagy aki szülei elhúzódó rossz házasságát említette okként kialakult személyisége illetve viselkedési mintái alapjaként.

Bizonyos, hogy az e földi létre jövetelünktől, azaz születésünktől látott példák, a családunk, a neveltetésünk és a környezetünk igen nagy hatással van arra, merre is tartunk.

Nem lehet megmondani azonban, hogy ezen összetett okok közül melyik volt az egyedüli meghatározó és azt sem érdemes boncolgatnunk, hogy mi lett volna, ha…

Alapvetően munkám során eddig dinamikus, teljesítményorientált és inkább objektív, mintsem emocionális alapokon döntő emberekkel találkoztam. Ugyanakkor a nőknél (hangsúlyozom, hogy nem minden nőnél) megmutatkozó empátiás képesség sok előnyt jelent egy kapcsolatban – legyen az pár, családi, vagy munkahelyi.

A férfiak logikai képességeinek viszont a párkapcsolatokban hihetetlen előnye van. És ha egy nő megérti, hogy a párja „pusztán” egyszerűen logikai alapokon szemléli az eseményeket, sok fáradtságtól megkíméli magát.

Vannak szakmák, hivatások, amelyekben az emberek személyiségüktől függően tudnak kibontakozni. Vagyis, ha pl. kreatív, innovatív emberekről beszélünk, ők szabadabb gondolkodásúak, nem földhöz ragadtak és ez mind – bármennyire is előny, vagy hátrány – mind a magán, mind a munkahelyi életükben megmutatkozik.

Egyik kreatív területen dolgozó ismerősöm így fogalmazott:
„Játszani szeretnék még. Nem tudom meddig. Hiszen színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő, hogy a klasszikust idézzem.

Ha nem játszhatok, unalmas életet élek. Olyat, ami a monotóniájával megfojt, és elveszti minden érdekességét. Nem igazán tudom, hogy meddig érdekes valami, és mi után nem, de eddigi életem során lassan szinte minden elvesztette érdekességét számomra. Nem tudtam elfogadni, megtartani, megőrizni, megváltani az állandóságot. Csak a változás hajt. Semmi más. Ha nincs változás – a stressz határain belül – már nem érdekes semmi.”

Játék lenne az élet, egy ilyen embernek? Nem, és főleg nem egy neki nem megfelelő társ vagy nem megfelelő munkahely esetében.

Én ezeket kérdeztem Tőle:

„Változás, dinamizmus, előremenetel, perspektíva, hiszel valamiben, hogy eléred, hogy megteremted, hogy megvalósítod, hogy létrejön, hogy jó lesz, hogy hasznos lesz, hogy sikert hoz, hogy általa fejlődsz, és kiteljesedsz. Lesz olyan szerinted, amikor nem akarod majd a változást, hanem megnyugszol és értékeled az állandóságot? Lesz ilyen kiteljesedés? Lesz ilyen állandóság? Van e egyáltalán konstans, sosem szűnő állandóság az ember életében?”

Ahhoz, hogy erre a kérdésre egy ember válaszolni tudjon, önismeretre van szüksége. Kellő és kritikus önértékelésre.

Amikor egy konfliktushelyzetben az ember valahogyan reagál, a fenti tényezők mind szerepet játszanak. Ezért olyan alapokra kell vinni a konfliktust, ahol egyszerű szükségleteinket be tudjuk azonosítani, mint például a tisztelet, vagy a szeretetvágy. Ha ez mindkét fél számára világos lesz – és ebben segíthet a mediáció – már nem két ember homlokegyenest ellenkező vágyait látjuk majd, hanem azonosulni tudunk a másik igényeivel és megfelelő kommunikációval még megoldást is találhatunk rá.

Logikusan hangzik, de nem egyszerű. Ezért vannak a mediátorok, akik segítséget nyújtanak e folyamatban.

Mindegy, hogy hol volt a kezdet, a jelen számít, és az, hogy a jelenből elindulva a jövőt megalapozzuk. Ha ehhez szükséged van segítségre, segít a mediáció, ahol fontos kapcsolataid rendezésére megoldást találhatsz!

Gyere el, jelentkezz, beszéljünk róla!

Dr. Vargha Klári

www.medmediator.hu