Annyit olvasok mostanában arról, hogy egy párkapcsolat folyamatos munkát kíván tőlünk, azaz „dolgozni kell rajta”. Igazat adok bizonyos mértékig az erről értekezőknek, de alapjában véve és először is az embereknek magukon kell dolgozni, nem a kapcsolataikon.

Sokszor hallom, hogy nem kell szerelemből házasodni, mert az úgyis elmúlik. Nem teljesen értem miről is beszélnek ilyenkor, hiszen párkapcsolatról beszélnek és nem életre szóló barátságról.

Most e két témáról szeretnék megosztani néhány gondolatot.

A hosszan tartó párkapcsolatok alapja a kölcsönös szeretet, szerelem, kémia (nevezhetjük szexnek is, ha akarjátok, bár ez így nem teljesen fedi a valóságot) és a bizalom, valamint a megbecsülés. Ezek nélkül a párkapcsolat nem párkapcsolat és nem lehetünk igazi társai egymásnak. Egyszerű az ok. Ha hiányok vannak a kapcsolatban, akkor idővel az egyik vagy a másik elkezdi keresni a „hiányt pótlót”.

Egyetértek, nem könnyű mindig mindezeket a feltételeket teljesíteni, és van, hogy nem vagyunk alkalmasak arra, hogy kimutassuk a fenti érzéseinket. Lehetünk fáradtak, csüggedtek, szomorúak, vagy pont saját boldogságunk miatt veszítjük el a fókuszt.

Nagyon kell tudni azt – tudatosan és nemcsak fellángolással, érzéssel – hogy mi az, ami fontos nekünk. Ha ezt nem tudom, akkor hogyan tudnék válaszolni arra a kérdésre, hogy mit is szeretnék kapni a társamtól és mit is tudok adni neki?

Azt is fontos tudni, hogy mi az, amit Ő tud adni nekünk. Tehát gondoljuk át, mi az, ami fontos nekünk és ebből mi az, amit Ő tud nekünk adni. Mert a végén csak kijön az egyenletből, hogy az igényeink az igazi társunk által kerülnek igazán „kielégítésre”.

Fontos szempont az is, hogy ezt Ő is megtudja. Azaz mondjuk el neki, hogy milyen nagyszerű ember, társ, szerető, vagy beszélgetőpartner. Hogy mit szeretünk benne, pl. hogy okos, szellemes, nyugodt, gondoskodó, férfias/nőies, és így tovább.

Tudom, igen, vannak mindenkinek olyan tulajdonságai, amelyek nem ilyen könnyen elfogadhatóak. De tudnunk kell, mik a prioritások, mi az, ami nekem a legfontosabb, és mi az, ami kevésbé fontos. Ha ezzel tisztában vagyunk, már nem érhet meglepetésként minket a hétköznapok során előforduló összezördülés, hiszen tudjuk, mit miért teszünk.

Ne feledjétek, a pozitív megközelítés bevonzza a pozitív „hozzánk állást”.  Mindig a pozitívval kezdd, csak azután térj rá a megoldandó problémára.

Ha pedig már úgy érzed, úgy érzitek, hogy nem tudjátok megbeszélni a problémáitokat, akkor segíthet a konfliktuskezelési módszer, a mediáció, mellyel a kommunikációtok javulhat és ennek segítségével alkalmasakká váltok gondjaitok önálló megoldására.

Keressetek! Várlak Titeket!

dr. Vargha Klári
mediátor
www.medmediator.hu